Home / készház építés / Tulajdonos / Droppa György / Hagyományos, vagy energiatakarékos izzó

Hagyományos, vagy energiatakarékos izzó

Tetszik az oldal?

Tetszik a cikk?

Miközben az Európa Parlament döntése nyomán 2012 végére eltűnnek az európai üzletek polcairól a hagyományos izzók, sőt a leginkább elterjedt 100-as villanykörték már most is hiánycikknek számítanak, nem szűnik a vita arról, hogy milyen is legyen a jövő világítása.

Abban mindenki egyet ért, hogy semmi sem tudja felülírni a természetes napfényt, és hogy kevés jobb ügy van, mint az energiával való takarékosság, mely a szén-dioxid kibocsájtás csökkentését is segíti, hisz ezen egyetlen döntés évente több mint 15 millió tonna szén-dioxid légkörbe kerülését akadályozza meg.
Mielőtt ellenben azt hinnénk, hogy Európa ebben élen jár, elmondom, hogy Ausztráliában már két éve meghozták ez a döntést, és a hagyományos villanykörtéket már 2010-re teljesen kivonják a forgalomból.

Házam tervezésekor, a kivitelező ajánlatára mi is elgondolkoztunk a korszerű világítástechnikák alkalmazásán. Az egyszerű megoldás az lett volna, hogy teljesen szabad kezet adok a kivitelezőknek, de e helyett én megpróbáltam körbejárni ezt a kérdéskört. Tudtam, hogy a fény mennyisége és minősége komolyan befolyásolja az emberi teljesítőképességet, a pszichét, az emésztést, a hormonháztartást, és hogy a helytelen világítás megválasztása akár depresszióhoz, gyomorpanaszokhoz és különféle fájdalmakhoz is vezethet, nem is beszélve a látás és alvás alapvető fontosságáról.

De miként tudja megállapítani egy laikus, aki sem nem világítás-technikus, sem nem optikus, vagy biofizikus. Első gondolatom az volt, hogy hagy lássak a saját szememmel egy olyan lakást, amelyet ők is korszerűnek tartanak. Egy, a budai várban található luxuslakásba lettem kalauzolva, ahol a lakás világítására összesen 96 Wattot használtak fel.
Az eredmény egyszerre volt számomra csodálatos és ijesztő is. Érdekesek voltak a helyi megvilágítások és akár a padlóból és megjelenő fények, mégis bizonytalanul távoztam, mert a lakásban oly mértékben használtak drága építő anyagokat, hogy attól tartottam, hogy nekem nem áll majd módomban anyagilag állni a versenyt. Ilyenkor felerősödnek azok a gondolatok, melyek a földi élet és a fotoszintézis összefüggéseiről, a nap elektromágneses sugárzásáról, és az ultraibolya és infravörös színek közötti látható fénytartományról szólnak. Megszoktunk valamit, alkalmazkodtunk hozzá, biztos, hogy érdemes változtatni? Másnap reggel, azért futottam még egy kört.

Megtudtam, hogy már a halogénizzók is egyharmaddal hatékonyabbak mint a hagyományos kriptongázas izzók.

Azt is, hogy a korszerű kompaktok 85-90%-ban visszaadják a természetes fény színét, és hogy nemcsak a szinspektrumot, hanem szinhőmérsékletet is figyelni kell. Elmentem tehát néhány szaküzletbe, de sem az eladók szaktudása, sem az izzókon található műszaki információ nem elégített ki. Megtudtam ugyan, hogy hamarosan komolyan bővülni fog a kínálatuk modern és melegfényű fényforrásokkal, valamint azt, hogy az akciók során általában az alacsony rezgésszámú, kellemetlen fényű izzóktól akarnak megszabadulni az áruházláncok.

Nem volt mit tennem, a kivitelezővel együtt vásároltam néhány világítótestet és fényforrást kipróbálásra. Többek között, az anyagi kényszer hatására úgy döntöttem, hogy meglévő világítóeszközeimet felhasználom, de korszerűbb lámpákkal, míg a többi helyen kipróbálom a LED-lámpás és spotlámpába helyezhető neonlámpás világítást. Tudtam LED-ek csak egy szűk teret képesek bevilágítani, ezért ezekből a spotokból bőven vettem. Az eladó fizetéskor az alanyon hőfokkal vigasztalt, tehát azzal, hogy a fény előállításánál nem megy el az energia hőtermelésre, az izzók hosszú élettartamára hívta fel a figyelmem, no meg az alacsony fogyasztásra.

A hagyományos csilláraimba 7W-os gyertyaizzókat vettem, míg a spotokba 3W-os neonokat és 1W-os LED-eket. A spotok elhelyezése a gipszkartonos Horizontos álmennyezetben gyerekjáték volt, ezért azokat sűrűbbre raktuk. Tapasztalnom kellett, hogy spotos világítótestek elhelyezése, nagyobb számarányuk ellenére is olcsóbb, mint a hagyományos világítótesteké.

A spotokat már eleve hármas, vagy ötös kiszerelésben árulták, így egy db ára alig volt több mint 1000 Ft, míg az izzók ára 1500 és 2800 Ft között mozgott. Ezt kellett összehasonlítani egy 20-30-40 ezer forintos hagyományos lámpatest árával. Így tisztán LED-lámpás világítás került a lépcsőházba, és a folyosóra, míg a többi helyen kevert világítást alkalmaztunk. A fürdőben a zuhany fölött is 3 LED-lámpa világít csak, de a mennyezet tükör fölötti lámpáját, egyet a nyolcból, a tükör fölött, feleségem kérésére kicseréltem egy erősebb halogén izzóra. A hálószoba szekrénybe neonos spotok világítanak be, fantasztikusan jó fényerővel, de kb. három percre van szükségük, míg teljes fényerejüket leadják.

Miután itt azonnal kell jól látni, itt valószínűleg keverve fogjuk a különböző neonos és LED-es izzókat a jövőben. A dolgozó és a gyerekszobai íróasztal fölé is LED- lámpákat tettünk, az egyiknél kísérletképen egy sárga izzó keveri a fényeket. Ilyen lámpákat építünk be az épülő konyhabútorba is, tehát a korszerű világítástechnika minden helységbe eljutott. A lakás világosabb, és lakályosabb a réginél, csak a por látszik jobban, a bokamagasságban a lépcsőfokokra világító ledeknél. Csupa kisbetűvel, mert a sötétségnek és a langymeleg fénynek is meg vannak az előnyei, arról nem is beszélve hogy a ledek a nyelvfejlődés részei, és hamarosan a helysírás ellenőrzők is felismerik.

Szerző: Droppa György


Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*