Hogyan lettem háztulajdonos

A kutya is ember

Hogy fiam vágyait féken tartsam, mindig, ha előállt kérésével, hogy szeretne egy kutyát, azt válaszoltam: majd ha lesz egy házunk, meg hogy a kutya lakásba nem való, nem való és nem való. Házat persze mindig szerettem volna, annak ellenére, hogy nagyon elégedett voltam belvárosi térre néző lakásunkkal, de tudtam, egy ház, mégis csak más. Egy jó kert a lakás része, egy ház bővíthető, és egy család fejlődése nem tér folyamatos összezsugorodással jár együtt, ott lehetnek más lehetőségek is..
És akkor jött egy könnyelmű pillanat. Van, mikor az ember elengedi magát, és sebezhető. Egy ünnepi vacsora után, a fiam az asztalnál maradt, nem rohant ki a szobájába, hanem méltóztatott beszélgetni az öregekkel. Azt mondta; hogy a két robotját és a számítógépét is odaadná egy hörcsögért. Én pedig, aki már nem tudta a szívtelen apa szerepét játszani, – magam sem értem, hogy is történhetett -, de azt válaszoltam, hogy akkor inkább egy értelmes lényt vegyünk kutyát, vagy macskát. Nagy volt a boldogság, és már nem tudtam visszaszívni azt, amit egyszer kimondtam. Már csak arra volt erőm, hogy fiamat lebeszéljem nagytestű kedvencéről, mely szobája falát díszítette. Ez már könnyen ment. Feleségemmel olyan kutyafajtát választottak egy internetes oldal segítségével, mely nyugodt, nem rág állandóan és elviseli egy lakás szűk kereteit. A következő hetek nagy izgalomban teltek. A tenyésztő folyamatosan küldte a képeket és a videókat a kiválasztott ebről, mi pedig úgy éreztük, hogy ha végre megérkezik az új családtag, minden egyszerűbb lesz. Hát nem így lett. Annak ellenére, hogy az eb kedves aranyos társaslényként mutatkozott be, és ragaszkodásban és jópofaságban felülmúlhatatlan arcát mutatta, csak arról nem volt fogalmunk, hogy egy ilyen kedves kölyök, hányszor vizeli körbe az előszobát egyetlen délelőtt alatt. Hiába mondtam fiamnak és feleségemnek, hogy rendben, az eb jöhet; de az ellátása a ti dolgotok, reggelente a feleségem dolgozni ment, s fiam pedig az iskolába. Én pedig nedves és száraz szivacsokkal vizsgáltam a konyha és előszoba kövezetét, próbáltam őrizni a rendet; sikertelenül. Honnan tudhattam volna tíz évvel ezelőtt, mikor a kövezetet kiválasztottam, hogy vajszínűből sárgás barnába váltó kövön nem látszik a kutyapisi. Amikor pedig délután mindezt elpanaszoltam, fiam, mint ha mi sem történt volna emlékeztetett, hogy úgy is házat akartál építeni, ott kert is lesz, és választhatsz a pisitől elütő színű burkolatot.

Göd

A Duna és a Duna közelsége, bearanyozta életem. Rengeteg jó élmény épült belém, a vízen és a kertben egyaránt. Szüleim több mint négy évet gondolkodtak, míg megvették az ingatlant, és előteremtették a mindig hiányzó pénzt. A telken ma egy régimódi Erdért faházzal büszkélkedhetek. Így is szeretem, de tudom, hogy sem mérete, sem egyéb tulajdonságai, nem teszik alkalmassá, sem a bővítésre, sem a téli-nyári életvitelre. Mindig úgy gondoltam, hogy ha egyszer házam lesz, oda építem, így telekről már nem kellett gondolkodnom. De félelmem maradt bőven. 62 éves korában az ember már nem akar fölösleges köröket futni. Nem akar a házépítés miatt senkivel összeveszni, elszenvedni az építőipar minden negatívumát, és nem akar egy lerongyolódott, kibírhatatlan alakká változni az elhúzódó építkezés alatt, nem akar elválni a feleségétől, – mint oly sokan – és infarktusban sem akar ideje korán meghalni, mert nem bírja ki a feszültségeket, ami együtt jár a kutyásdival, házasdival, egyre nagyobb pénztelenségben és adósságban, egyre nagyobb feszültségben a családban.
Ezért olyan megoldást kerestem, mely a lehető legkisebb gonddal jár.

Technológia

Mint amolyan világlátott ember, soha sem értettem, hogy Magyarországon miért ragaszkodnak oly nagyon a hagyományos építészethez. Nem értettem, hogy ebben a gazdagnak nem nevezhető országban, miért nem hódit a könnyűszerkezetes építészet. Nem értettem, hogy egy fosszilis energiákban szegény, és importra szoruló országban, miért használ minden háztartás több fosszilis energiát, mint Európa gazdagabbik felében. Eljött ellenben az igazság pillanata, az elméletet gyakorlatra kellett váltanom.
Mint amolyan szűz jegyében született embernek, saját túlzott alaposságommal is meg kellett küzdenem. Először is feltérképeztem, hogy mely cégek foglalkoznak gyorsházak, készházak építésével, illetve annak legalább valamelyik elemével. Bár előre kikötöttem, hogy akit a neten nem találok meg, azzal nem foglakozok, mert ott nagyon valószínű, hogy a házépítés technológiája is elavult, mégis több mint 100 ajánlatot kellett alaposan megvizsgálnom.
A civil életben környezetvédelmi kutatással foglalkozok, de házépítés, eddig nem volt szakterületem. A szempontrendszer felállításánál kellett rájönnöm, hogy milyen fontos iparágat hagytam érintetlenül.

A következő szempontrendszert állítottam fel:

  • az épület arányai, a tetőszerkezet és az oldalfalak tekintetében legyenek harmonikusak, még teljes pincézettség esetén is,
  • A ház legyen minél inkább ökologikus. Úgy a felhasznált anyagok, mint a nem felhasználható hulladékok tekintetében,
  • az épület legyen tájolható, pl. az utca, vagy a déli fekvés irányába,
  • az alapraj z legyen könnyen áttekinthető, és egyszerű,
  • alkalmazkodjon a meglévő terület terepviszonyaihoz,
  • A cég rendelkezzen bemutatóházzal, ill. mutasson egy olyan lakott házat, ahol a bentlakók véleményét is megismerhetem,
  • az épület hő és hangszigetelése, (ennek határértéke legalább 0.14W/m2K és 0,12W/m2k között legyen).
  • a födém ne rengjen, a könnyű szerkezet ugyanolyan stabil legyen, mint egy kőház,
  • a nyílászárók szigetelése, és anyaga legyen nemcsak olcsó, hanem korszerű is, és minden legyen előre megtekinthető,
  • Az ablakok, ajtók legyenek redőnyözhetők, sőt szúnyoghálóval kiegészített redőnyök is beszerelhetők legyenek,
  • a terv alkalmazkodni tudjon, családom igényeinek sokféleségéhez,
  • vegye figyelembe a már meglévő bútorainkat, tehát berendezési terv is készüljön,
  • legyen kapcsolódási lehetőség, geotermikus fűtéshez,
  • napkollektorokhoz és napelemekhez,
  • nagyon érdekelt, hogy milyen anyagokat használnak, tehát hogy minél kevesebb műanyagot, és fát, fát, lehetőleg csak dekorációnak,
  • világosan és egyértelműen derüljön ki a ház árfekvése, a végső árból derüljön ki, hogy részletesen mit takar, mindez legyen áttekinthető és eltérések esetén könnyen kalkulálható,
  • árfekvés, ár-érték arány meghatározása,
  • A cég vállaljon garancia vállalása a kész épületre,
  • a hitelügyintézés, legyen az építkezés része, ahol kihasználhatom a kivitelezést végző cég bejáratott tapasztalatait,
  • ha cserépkályhát is akarok építeni, annak hője csővezetékeken, ventilátorok segítségével, legyen eljuttatható az egész épületbe,
  • a központi porszívó beépítése ne különlegesség, hanem természetes gyakorlat legyen,
  • a világítástechnika legyen korszerű, és költségkímélő, lehetőleg a ledlámpás világítás is legyen egy opció,
  • a pince megvilágítására a cég rendelkezzen tapasztalatokkal világítóablak elhelyezésében,
  • a kivitelezést végző cég, legyen segítségemre az ügyintézések területén is. Tehát az önkormányzatnál, a tervtanácsnál, a földhivatalnál, a kommunális szolgáltatóknál,
  • stb.

Úgy képzeltem, hogy egyfajta Polano rendszerben értékelni fogom a cégek kínálatát, és a hat legjobbal személyesen is felveszem a kapcsolatot. Végül a Polano rendszert leegyszerűsítettem, és a vastag betűs sorokat két ponttal, a többit pedig egy ponttal értékeltem.
A tíz cég kiválasztásánál kettőről kiderült, hogy már nem is létezik, és másik háromnál, egy hét alatt sem sikerült személyes kapcsolatot létesíteni. Így a kínálat gyorsan megfeleződött. A maradék öt cégből, ellenben csak néggyel vettem fel a személyes kapcsolatot, mert az egyik ajánlatát azért tartottam komolytalannak, mert ígérete szerint, akár saját önrész nélkül is hajlandó lett volna, hitelből és cégkölcsönből a családi házat építeni. Úgy értékeltem, hogy egy világgazdasági váltság idején, egy ilyen ajánlatot nem lehet komolyan venni.
Tovább vizsgálódtam, mikor kiderült, hogy két cég, pusztán olyan típusterveket ajánl, melyeket az én telkemre, az új építési törvény és az önkormányzat helyi rendeletei miatt nem lehet, pontosabban nem érdemes adaptálni, továbbá az is kiderült, hogy magas fokú környezetvédelmi igényeim ajánlatukban alig értékelhetők.
Ketten maradtak. Az egyik piacvezető multi és egy kisebb dinamikus cég. A multi, bemutató házával is igazolta a kiváló minőséget, és környezetvédelmi igényeimnek is megfelelt. Már majdnem úgy döntöttem, hogy velük kötök szerződést, mikor kiderült, hogy egy már korábban elkészített munkám ellenértékét, csak a távoli jövőben fogják csak kifizetni. Ez nemcsak kedvem szegte, hanem a házépítés tervét is el kellett napolnom. Pénzem nem volt elegendő, de lett annál több időm.