240 m2-es ház építés - Megrendelő írásai

Az ereszcsatorna és a ragalja

Az ereszcsatorna

Az elmúlt napok nagy esőzései megmutatták a természet erejét.  Az összefolyásoknál, a lezúduló víz, mély gödröket ásott a homokba, így nagyon váruk már, az ereszcsatorna elkészítését. Ennek persze előfeltétele volt, hogy az un. ragalja faborítása elkészüljön.  A tető aljzatot hajópadlóhoz hasonlító lambériával burkolták, ehhez lett rögzítve a csatorna, melyet a helyszínen gyártottak le. A festék színét feleségem választotta ki, én pedig vásároltam hét liter lazúr paliszandert. Egy literrel kevesebbet, mint kellett volna. Kaptam is hamar egy üzenetet az állványról, hogy a festék elfogyott, hozzak még egy literrel. Miután az előző festéket Pesten vettem, és egy liter festékért nem akartam vissza menni Pestre, így a gödi barkácsboltban próbálkoztam. Kaptam is lazúr paliszandert, de az nem egy magyar, hanem egy német cég terméke volt. Kipróbáltuk, és a különbség alig volt látható… Míg meg nem száradt. Másnap derült ki, hogy a német festék lényegesen sötétebb, és sokkal jobban fed.  Miután a sötétebb részeket világosítani nem lehet, és a német festék amúgy is egy teltebb, érettebb színt adott, mely nemcsak a feleségemnek tetszett jobban, hanem a festékesdoboz színmintájához is jobban hasonlított, további három liter festéket voltam kénytelen venni. Mindezt azért írom le ilyen részletességgel, hogy tanulságként szolgáljon azoknak, akik nem sokadik házukat építik.

Az esőcsatorna építése, ellenben egyszerűbb volt. Jött egy kisteherautó, platóján egy hajlitógéppel, és tekercsben hozta az alumínium csatornaanyagot. A csatornát azért nem az üzemben gyártják le előre, hogy az a szállítás során az meg ne sérüljön. Így, minden helyszínen gyártott csatornaelem olyan hosszú lett, amilyen az épület aktuális oldala. A hajlítások, és a felszereléssel összefüggő rögzítések miatt, a puha alumíniumból készülő csatorna olyan merevvé vált, mint horganyzott bádoglemezből készülő elődei.  A gép, bonyolult mintát is hajlított, a csatorna látható oldalára, mely tovább merevítette a profilt. Azért választottam ezt a Horizont technológiát, mert a jövőben nem kívánok foglalkozni sem a csatorna festésével, sem, javítgatásával. Az alumínium anyag ugyan kívülről fehér színben pompázik, és némi felárral akár réz színűt is választhattam volna, mégis, legfontosabb tulajdonsága győzött meg, hogy ápolást, festegetést a jövőben nem igényel. Továbbá az, hogy nincsenek benne toldások, melyek rontják az egész tetőszerkezet látványát.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb