240 m2-es ház építés - Kivitelező írásaDroppa György háza

Az első hat hónap

csaladihaz-kepek-3Kaptam néhány buzdító levelet. Rég nem írtál, mi van, hogy funkcionál az új ház, vagy, na hogy alakult a fűtés számlád kérdésekkel, így hát leültem a számítógép elé, hogy „papírra vessem” azt, amit erről gondolok.
Először is arról írnék, hogy fél éve nem fáj a fejem. Korábban egy héten kétszer is gyógyszerrel kellett elűzni a fájdalmat, azóta itt lakunk, mintha elvágták volna.

Okát pontosan nem tudom, csak sejtéseim vannak. Kevesebbet ülök a számítógép előtt. Nem köt le annyira, mással vagyok elfoglalva, de az is igaz, hogy van jobb dolgom, mint a képernyőt bámulni.

Egészségesebb a környezetem, jobb levegőt szívok, mint Pesten, és nyilván az is számít, hogy a lakhelyem is egészségesebb, portalanabb, örömtelibb.

Már lassan fél éve, hogy itt lakunk.

Nagyon megváltozott az életünk. Minden szoba világos, közvetlen kapcsolata van a kerttel. A mellékhelységeknek is.

Az ember dolgozik a konyhába, és nem a falat nézi, hanem a kertet. A nagyobb tér kényelmet ad, a bútorok elosztásában is. Sőt ebbe a száraz pince is besegít.
Két szekrényt levittünk a pincébe, az elfekvő holmikkal, a ritkán használtakkal, mint a sícipőkkel, és a kimondottan téli vagy nyári holmikat is cserélgetjük, zsúfoltság nélkül.

A fűtés zseniális, az ember beállítja a termosztátot; és annyi. Állítólag ha jön a tavasz, át kell majd állítanom két csapot, de már rég elfelejtettem melyeket.
Majd megkérdem újra.
Más dolgom nem volt.
Az is jó volt, hogy nincs radiátor, ami foglalná a helyet, meg az, hogy semmi sem túl meleg, vagy túl hideg. Sem a padló, sem a fal.
Olyan minden érintése; mint nyáron.
Közérzet javító. A falak kitűnően szigetelik a zajt.
Ezt leginkább a Duna felől jövő észak-nyugati szélben érezzük, mert bár látjuk a fák hajladozását, de itt bent ez alig hallatszik.

A fiam zenehallgatási szokásával persze egy orkán sem tudná felvenni a versenyt, bár meg tudnám értetni vele, hogy ezt a hangerőt Ő sem élvezheti.

A garázs is új elem életünkben. A gödi utcák ugyan biztonságosabbak, mint a pestiek, de a zárt kertkapu mögött, lent a garázs mélyén, még nagyobb a biztonság.

Egy ház más, mint egy lakás.

csaladi-haz-kepek44Van pince, ahol lehet bort és kolbászt tartani, és ott bújnak meg a szerszámok is. Oda tesszük a krumplit, a hagymát, egy tartalékhűtőt, a bicikliket, síléceket, téli gumikat, egyszóval mind azt, amit egy pesti lakásban nem lehet elhelyezni.

Fél éve lassan, hogy itt lakunk, mégis sok mindent még nem próbáltunk ki. Nem tudjuk, hogyan működnek, a beépített szúnyoghálók, vagy, hogy mennyire fogjuk használni a hőszivattyú hűtési áldásait, mikor itt lesz a nyári hőség, hisz egy jól szigetelt háznak, nem csak a hidegtől, hanem a melegtől is sokkal nagyobb védelmet kell nyújtania.
Még sok munka van hátra. A kertbe jó lenne hozatni néhány fuvar termőföldet, mert fiam konyhakertet akar.

Kellene egy szaletli, mely megvédene a nap melegétől egy nagy családi kerti ebéd alatt, egy kis épület a kerti bútor tárolására, és fű, gyönyörű növényekkel, hogy megkoronázzák lakhelyünk. A házon belül is van még munka bőven. Régi, pesti szekrényeink most a pincében szolgálnak, de a beépített szekrényeket nem tudtuk magunkkal hozni. Ezek helyett itt új szekrényeket kellett építeni, de ezeknek még csak a fémváza készült el. Be kellene borítani őket, de az is, mint oly sok más; pénzbe kerül. Dolgozunk azon, hogy az is elkészüljön.
Mindhárman jól jártunk az új házzal, mindhárman, meg a kutya. Persze megint Ő járt legjobban. Neki soha sem kell a számítógép elé ülnie, akkor megy ki a kertbe, amikor akar, sőt itt játszótársakat is talál, a kerten belül, mert a szomszédos kert felé, ahol nővérem lakik még kerítés sincs.
Ja, a fűtés, ilyen kérdést is kaptam. Hogy mekkora a fűtésszámla, pontosan nem tudom. Néhányszor már leolvastuk az órát, be is szoroztuk az árát a kedvezményes tarifával, mert a geotermikus fűtésre külön villanyórát igényeltünk, és nyugtáztuk is minden alkalommal, hogy igen elégedettek vagyunk. De hát értelme, csak egynemű dolgok összehasonlításának van. Nincsenek tehát adataim teljes hónapokra, mert hónapforduló napjain, pont más járt az eszemben, nem a villanyóra olvasása, meg hát, azt is jó ha bevallom, hogy az ELMŰ, csak egy 5.000 Ft-os számlát küld havonta, és semmi nem jön most jobban, mint egy kamatmentes kölcsön, egy haladék, télvíz idején, építkezés után, a nagy világgazdasági válság közepén.

Így a fűtés költségeivel kapcsolatosan csak ígérni tudok, méghozzá azt, hogy a szezon végén, mikor megkapom a teljes szezonra vonatkozó számlát, azt beszkennelem, és felteszem kedvelt oldalamra. Tudom, a ház működéséről, vajmi keveset írtam, de mit írtam volna, ha nem volt mit.

Működött minden, mint egy jobb szállodában, csak szobaszerviz, portaszolgálat és napi takarítás nem volt. Amúgy jól vagyunk, és örömmel láttuk, hogy a fák el kezdtek rügyezni.

csaladihaz-belsokepek

csaladihaz-belsokepek-2

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb