240 m2-es ház építés - Megrendelő írásai

Bankokoskodás 2

Egy hónappal ezelőtt, már írtam a hitelfelvétellel kapcsolatos tapasztalataimról. Akkor még ütemesen folyt az építkezés, és minden negatív tapasztalat ellenére, azt hittem, hogy néhány napon belül megkapom a hitelt. Ezt mondtam a kivitelezőknek is, akik vesztükre hittek nekem. Sajnos, csak további három hét elteltével kaptam meg a hitelt, és így kényszerűen, a saját bőrömön is megtapasztaltam a körbetartozás kellemetlenségeit. A kivitelezők miattam nem tudták folytatni a munkát, nem kapták meg jogos pénzüket, és az építkezés három hétig állt. A kivitelezés előbbre tartott, mint a fizetés, és így jelentős tartozásom halmozódott fel. A bank, melyről azt hittem, hogy a legkedvezőbb feltételeket nyújtja, sokszoros biztosítékot kért. Ez könyvelőmnek is sok-sok plusz munkaórát jelentett. A tartozás, és az építkezés leállása, egyre kínosabbá vált. Így történhetett meg az, hogy az eredeti feltételekhez képest, sokkal rosszabb feltételű hitelt is elfogadtam. Volt ugyan a tarsolyomban egy másik ajánlat is, de annak elintézéséhez további három hetet kértek, és semmilyen biztosítékom nem volt arra, hogy, hogy az utolsó pillanatban, a másik bank, nem fog előállni, egy másik, egy sokkal kedvezőtlenebb hitel ajánlattal.

Velem az történt, hogy amikor már minden feltétel teljesülni látszott, a bank, a gazdasági válságra való hivatkozással közölte, hogy az általam kiválasztott hitel már nem áll rendelkezésre, és kb. 2 millióval drágábban csak akkor kaphatom meg az Euro alapú hitelt, ha bemutatok egy szerződést, melyből kiderül, hogy visszafizetés biztosítékául, biztosítva lesz a rendszeres Euro alapú bevételem. Ilyen szerződésem nem lévén, maradt a Forint alapú hitelfelvétel lehetősége, mely további 4 millió Forinttal emelte meg, a visszafizetendő hitel összegét. Az első, és az utolsó, a ténylegesen elfogadott ajánlat között, kb. 100%, többlet visszafizetési kötelezettség van.

Az első ajánlat visszafizetési ütemterve szerint, 6 év alatt nehezen vállalható 6 éves részletekben 20.000.000 Ft-ra, 26.240.000 Ft-ot fizettem volna vissza. A második valutás ajánlat már 28.780.000 Ft-ot kért volna hasonlóan nehéz részletekkel, de már 10 éves törlesztéssel, míg a végső lehengerlően magas részletű 10 éves ütemterv végösszege 33.857.000 Ft volt. Csak remélni tudom, hogy a visszafizetés kínjait, nem kell utódaimra hárítani.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb