A kivitelező mondta; holnap vakolunk. Gyorsan elhatároztam, hogy azt mindenképpen megnézem. Megnézem, mert vakolásban komoly előképzettségem van.
A fiam is unja, mikor azt mondom, hogy „az én időmben”, de mégis igaz, az én időmben, a nyári szünidőben egy hónapot dolgoztunk. Nem a pénzkereset volt a fontos, hanem az, hogy megtanuljuk, hogy a pénzért dolgozni kell. Miután képzett egyáltalán nem voltam, egy építkezésen lettem segédmunkás. Így lettem a képzett segédmunkások segédmunkása, egyfajta ügyeletes cipekedő, csicskás, kire azonnal rászólnak, ha leáll. Azonnal láttam, hogy ebből csak akkor tudok menekülni, ha, egy komolyabb munkafolyamatot is el tudok látni. Így lettem irigy a vakoló brigád tagjaira, és kértem az építésvezetőt, hogy próbáljon ki engem is. Miután hosszasan elmagyarázta, hogy az milyen komoly szakmunka a vakolás, kivitt egy téglakerítéshez, – a házban mégse pazarold az anyagot- és elmondta, milyen vakolóanyagot keverjek. Ma is emlékszem, azt mondta: sűrűbb legyen, mint a tejföl, és hogy ne kezdjek hozzá a vakoláshoz csak akkor, ha visszajön. Vissza is jött, az összes munkás társaságában, én meg feldobtam a habarcsot, egy elegáns mozdulattal a falra. Nem pattant vissza, de maradéktalanul, és azonnal leesett a földre. Mindenki rajtam röhögött, és még édesanyámról is beszéltek. A hónap során, annyit cipeltem, hogy a cipőm is elkopott, mégis gyakran emlegették, hogy nem szép dolog, kibújni a munka elől. A fizetségre is emlékszem, de arról csak annyit, azt a megszépítő messzeség sem tette arányossá.
Így több mint 40 év elteltével, mint vakolásban képzett személy, ott álltam a falnál. Az ablakok, ajtók nyílásait L alakú dróthálóval borították, a falra műanyaghálót feszítettek, majd slaggal hordták fel a vakolóanyagot. Egy gép fújta mindezt, melyre a ma segédmunkása csak rádobta a zsákokat. Már nem 50 kg-os zsákokat, csak 30 kilósakat. A garaton háló volt, a közepén cápafogakkal. A zsák rázuttyant a garatra és ezzel ki is nyílt. Csak a két szélét kellett megemelni, és máris folyt az anyag a kenyérdagasztó szerű garaton át, vízzel keverve, a tömlőn át. Nem dicsekedtem élményeimmel, csak konstatáltam a változást. Nem csak a meló lett mássá, az anyag is, és az sem mellékes, hogy maradéktalanul fenn maradt a falon.
